Amikor a mindennapokban az egészség szóval találkozunk, mindenkinek a testi-lelki egészség jut először az eszébe. A bőr egészségéről azonban oly kevés szó esik, pedig a bőr a legnagyobb kiterjedésű szervünk. Elhatárolja testünket a külvilágtól, egyfajta elsődleges védelmi rendszer szerepét tölti be. Egyik legfontosabb funkciója, hogy megvédi szervezetünket a fizikai, kémiai és biológiai hatásoktól.
Mit jelent az egészséges bőr?
Az egészséges bőrre jellemző, hogy tömött tapintatú, de egyben rugalmas is, üde színű. Képes ellátni védelmi funkcióját.
A mai modern világban bőrünk fokozottan ki van téve minden külső hatásoknak. Elterjedté vált a hölgyeknél, hogy a hétköznapok során is rendszeresen sminkelik magukat. Így fokozottan érik kémiai hatások is bőrünket. Emiatt különös figyelmet kell szentelnünk annak, hogy a bőrünk ezen hatások mellett is egészséges maradjon. Mindennap érdemes egy kis időt szánni a bőrápolásra reggel és este is.
Mit tegyek, hogy rendszeres sminkelés mellett is megőrizzem bőröm egészségét?
Ennél a pontnál nagyon fontos megjegyeznem, hogy esztétikus sminket, csak ápolt bőrön lehet elkészíteni. Ugyanakkor helyes bőrápolással tudod megőrizni, hogy ápolt és egészséges legyen. Tehát a sminkelés és a helyes bőrápolás egymással karöltve jár, egyik nem létezik a másik nélkül. Ezért fontos, hogy ügyelj a belső és külső bőrápolásra is egyaránt.
A külső bőrápolás első és legfontosabb lépése, hogy legyen egy helyes arcápolási rutinod. Ez mit jelent a mindennapokban?
Lássuk egy alap mindennapos arcápolási rutin lépéseit:
- Mindennap reggel mielőtt kisminkeled magad tisztítsd meg az arcodat, valamint használj hidratálókrémet, vagy primert.
- Ha hazaértél és már nem mozdulsz ki otthonról, akkor a nap végén távolítsd el arcodról a sminket sminkeltávolító folyadékkal, vagy micellás vízzel.
- Alaposan tisztítsd meg az arcodat arclemosóval is, hogy minden szennyeződést mélyen letisztíts az arcodról. A bőrödet sosem tudod megfelelően ápolni, ha nincs letisztítva rendesen.
- Ezután használj a bőrtípusodnak, vagy ha van, akkor egyéni bőrproblémádnak megfelelő szérumot. Koncentráltan tartalmazz a különböző hatóanyagokat, melyek fokozzák a hatást.
- Végül masszírozz be a bőrödbe a bőrtípusodnak megfelelő hidratálókrémet, vagy éjszakai krémet.
Egyéb javasolt kiegészítő arcápolási lépések, amiket nem mindennap szükséges elvégezni:
- 2-3 naponta használj a bőrtípusodnak megfelelő arcradírt.
- Heti rendszerességgel ajánlom maszkok felhelyezését. Ezt szintén vagy bőrtípusnak megfelelően, vagy egyéni bőrproblémára fókuszálva válaszd ki.
- Ha teheted, havi szinten látogass el kozmetikushoz arckezelésre. A kozmetikában használt krémek magasabb százalékban tartalmazzák a hatóanyagokat, ezért azok használata nem javasolt napi szinten, azonban havi szinten feltöltik a bőrt értékes anyagokkal és kiegészítője lehet a mindennapi arcápolási rutinnak.
Extra tipp: arcmasszázs
Ha arckezelésre nem is, de arcmasszázsra mindenképp érdemes rendszeresen elmenni. A masszázs fokozza a vérkeringést, a nyirokkeringést. Ennek hatására az anyagcsere-folyamatok felgyorsulnak. Emelkedik a testhőmérséklet, a meleg és a felszabadult hisztamin hatására az erek kitágulnak (azaz a bőr kipirosodik). Így a masszázskrémből a hatóanyagok jobban felszívódnak. Bizonyos masszázsfogások fokozzák a bőr izomtónusát, valamint bizonyos fogások lazítják az izmokat. Az arcmasszázs ugyanakkor felfrissíti a bőrt, késlelteti a bőr öregedési folyamatait, javítja a bőr élettani folyamatait, javítja a bőr funkcióit, segít a bőr egészségének megőrzésében, nyugtatólag hat az idegrendszerre.
Továbbá napi szintű sminkelésre javaslom, hogy CC vagy BB krémet használj. Ezek általában lágyabb textúrával rendelkeznek, igazából színezett hidratálókrémnek felelnek meg. Ugyanakkor az alapozóval szemben nem tömítik el annyira a pórusokat.
A száj színezése szokott még dilemma lenni a nők körében. Napi szintű használatra olyan szájra használható sminkterméket javaslok, amik a színezésen túl hidratálnak is. Így az ajak hosszan marad hidratált.
A napi szinten használt kozmetikai krémeknél fontos, hogy olyat válassz, ami a bőrtípusodnak megfelelő. A bőrtípusod megállapításában kérj segítséget kozmetikus szakembertől!
Mit tehetsz még, hogy belsőleg is megőrizd bőröd egészségét?
Szervezetünk, bőrünk egészségi állapotát jelentősen befolyásolja táplálkozási szokásunk. A szervezet legfontosabb építőnyagai a fehérjék, szénhidrátok, zsírok, vitaminok.
Lássuk, hogy a táplálékban mely anyagok fontosak és milyen hatásuk van.
Fehérjék:
- Az élő szervezet legfontosabb építőkövei.
- Nélkülük nincs élet.
- A napi fehérjeszükséglet állati és nem állati eredetű lehet.
- Ha keveset fogyasztunk, annak is negatív hatása van, ha túl sokat, annak is.
- Legértékesebb fehérjeforrásaink: borjú, sovány halhúsok, tej, túró, tojás, szójaliszt, burgonya.
Szénhidrátok:
- A szervezet legfontosabb energiaforrásai.
- A szénhidrátot a szervezet szőlőcukor és gyümölcscukor formájában hasznosítja.
- A cukorbontásból származó energia segíti az izmok működését, és szükséges a napi munkavégzéshez.
- Ha túl sokat fogyasztunk, akkor glükogén formájában raktározza a szervezet, majd zsírrá alakítja, és ez elhízáshoz vezet.
- Fontos szénhidrátforrásaink: gyümölcsök, krumplicukor, tejcukor, méz, gabonafélék.
Zsírok:
- Legfontosabb energiahordozók, a kötőszövetben raktározódik.
- A sejtekben elégnek, így hőtermelő hatásúak.
- Ha a szervezet nem tudja elégetni, a fennmaradt mennyiség elraktározódik, szintén elhízáshoz vezet.
- Javasolt, hogy a szervezet zsírszükségleteit telítetlen zsírsavakban gazdag növényi olajokból fedezzük.
- Telítetlen zsírok például: napraforgóolaj, olívaolaj, búzacsíraolaj, omega-3 zsírsavak.
- A zsírok, olajok fogyasztása fontos a szervezet számára, hiszen számtalan anyag bennük oldódik pl.: egyes vitaminok.
Vitaminok:
A szervezet élettani folyamataihoz elengedhetetlen enzimreakciókat támogatják.
Kozmetikai szempontból fontos vitaminok:
- A-vitamin: gátolja a hám kiszáradását, előnyösen befolyásolja a hámképződést, alkalmas hajhullás, körömtörékenység, napégéskor fellépő gyulladás kezelésére. Fontos források: halmájolaj, tej, tejföl, tejszín, tojás. Provitaminja, amiből oxidáció hatására lesz A-vitamin sárga, narancssárga, piros és zöld színű növényekben van nagyobb mennyiségben. Zsírban oldódik.
- D-vitamin: öregedésgátló, segíti a csontképződést, gyulladáscsökkentő, bőrtápláló hatása van. Fontos források: élesztő, tyúktojás, halmájak. Zsírban oldódik.
- E-vitamin: antioxidáns, regeneráló, hámképző hatású, öregedést lassítja, avasodásgátló. Fontos források: hüvelyes zöldségek, gabonamagvak, csíraolajok, napraforgóolaj, dió, mandula, tojássárgája, szójabab. Zsírban oldódik.
- F-vitamin: a létfontosságú zsírsavak (esszenciális zsírsavak) csoportját jelenti. Bőrvédő, gyulladáscsökkentő, nyugtató hatású vitamin. Fontos források: lenolaj, ligetszépeolaj, napraforgóolaj, tengeri halak, olívaolaj, disznózsír, búzacsíraolaj, kukoricacsíra-olaj. Zsírban oldódik.
- K-vitamin: segíti a véralvadást. Fontos források: csíraolajok, spenót, káposzta, paradicsom, borjú- és sertésmáj, vaj. Zsírban oldódik.
- Ubikinon (Q10 koenzim): fokozza a bőrlégzést, öregedésgátló hatása van, bőrtápláló. Fontos források: élesztő, fürjtojás, tőkehal. Zsírban oldódik.
- B-vitaminok: idegrendszer védelme, sejtek anyagcseréje, sejtek oxidációs folyamatainak szabályozása, vörösvérsejtek képződése, csökkentik a hajhullást. A bőr egészséges szempontjából a B1-, B2-, B5-, B6-, nikotinsav a legfontosabb. Fontos források: élesztő, máj, tojás, rizs, gabonafélék héja, csírája, korpái. Vízben oldódik.
- C-vitamin: antioxidáns hatású, javítja a szervezetés a bőr ellenállóképességét, javítja a kollagéntermelést a bőrben, frissít, gyulladáscsökkentő, halványító hatású. Fontos források: csipkebogyó, nyers savanyúkáposzta, paprika, citrom, narancs, homoktövis, fekete ribizli, sertésmáj. Vízben oldódik.
- P-vitamin: szabályozza az érfalak áteresztőképességét, csökkenti a gyulladásos folyamatokat, antioxidáns hatású. Fontos források: kék szilva, narancshéj, hajdina, csipkebogyó, paprika. Vízben oldódik.
Ha hosszú távon és a prevenció mentén gondolkozunk, akkor mindenképpen javasolt a bőr egészsége szempontjából is körültekintően összeválogatnunk táplálékainkat. Ha bármilyen problémát tapasztalunk a bőrünkön, akkor érdemes változtatni az étrenden is. A változás hosszabb idő, ez türelmet igényel. A bőr a megfigyelések alapján 3 hónap múlva, a haj megközelítőleg 6 hónap múlva mutat javuló tendenciát. Mindemellett, hogy a bőr szempontjából fontos tápanyagtartalmú ételeket választunk, fontos a dohányzás, az alkoholfogyasztás kerülése, valamint fel kell hagyni a zsíros, sós, fűszeres ételek fogyasztásával.
Én személy szerint az élet minden területén a prevencióban hiszek. Megelőzni egyszerűbb a problémát, mint utólag kezelni. Így van ez a bőrnél is! Az öregedési folyamatok lassíthatóak, a különböző bőrproblémák megelőzhetőek ezáltal. Sosincs késő elkezdeni a külső és belső bőrápolást, bár érdemes minél korábban.
A smink segít szépnek érezni magunkat, javít a bőrhibákon, azonban ne felejtsük el, hogy a szépség az egészséges bőrrel kezdődik! Bőrünk egészségének kulcsa pedig a mi kezünkben van!
Hasonló tartalmakért és sminkötletekért keressétek fel Facebook oldalamat!
Ponyikainé Káplár Lilla – sminkes, kozmetikus
https://www.facebook.com/kaplarlillakozmetikusszempillastylist